a scf4 projekttel kapcsolatos hírek

Folyamatosan várjuk a budapesti iskolák csatlakozását

LÉGY része a változásnak

Az alábbi bejegyzésekből tájékozódhatnak a projekt hazai és nemzetközi sajtómegjelenéseivel, valamint a szakmai közösségek által szervezett konferenciákon való részvételeinkkel kapcsolatos információkról.


A fenntartható közétkeztetés megvalósításának lehetőségei Magyarországon című konferencia – 2024. január 17.

A SF4C képviseletében Dr. Diófási-Kovács Orsolya egyetemi adjunktus, fenntarthatósági szaktanácsadó kollégánk mutatta be a SchoolFood4Change projekt felépítését, előrehaladását holisztikus megközelítésben 2024. január 17-én a Német Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány támogatásával, a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és a Felelős Gasztrohős Alapítvány közreműködésével megrendezésre kerülő A fenntartható közétkeztetés megvalósításának lehetőségei Magyarországon című konferencián. A konferencia előadói tükrözik a téma multidiszciplináris voltát, az előadók között található az Agrárminisztérium képviseletében élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkártól (Dr. Felkai Beáta Olga) kezdve, élelmiszerpolitikai elemző és fenntarthatósági tanácsadó (Szöllősi Réka), a Maradék nélkül Élelmiszerhulladék-megelőzési Nemzeti Program vezetője (Dr. Kasza Gyula), Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány Small Grants program képviselője (Molnár-Füle Gabriella), táplálkozástudományi szakember (Dr. Szabó Zoltán, PTE), dietetikus (Orosz Katalin), a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselete (Kapitányné Sándor Szilvia), a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnökei (Dávid-Dobos Zsófia/ Páger Zsolt), valamint a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője (Kiss-Szabó Eszter).

(T)együk jobbá Budapestet – Fenntartható élelmiszerrendszerek kialakítása a Fővárosban című konferencia – 2023. március 23.

Budapest Város Önkormányzata szervezésében és kezdeményezésére tartottak egy a városi fenntartható élelmiszerrendszerekkel kapcsolatos konferenciát, ahol Karácsony Gergely főpolgármester megnyitó beszédét követően a FPH Klíma- és Környezetügyi Főosztály vezetője, Ámon Ada ismertette a meghívott érintettekkel az élelmezéspolitika helyét Budapest fenntarthatósági törekvései között. A meghívottak között szerepeltek a fővárosi élelmiszerrendszerben érdekelt felek – az üzleti, a közigazgatási, az oktatási és kutatási, illetve civil szektorból egyaránt. A konferencián előadott továbbá Balázs Bálint (ESSRG Kft.) a városi és városkörnyéki élelmiszerrendszerek jelentősége – környezeti és szociális aspektusairól, valamint Antal Emese (dietetikus, szociológus) is megtartotta Mit eszik Budapest? című érdekfeszítő előadását. A plenáris előadásokat egy panelbeszélgetés követte Ámon Ada moderálásával. Hevesi Nóra (TESCO Magyarország), Cseh Balázs (Magyar Élelmiszerbank Egyesület), Dr. Kasza Gyula (NÉBIH) és Gulyás Emese (Tudatos Vásárlók Egyesülete) járták körül az élelmiszerhulladék témája mentén a fenntartható élelmezési kérdések kihívásait, a kockázatokat és az eddig elért eredményeket. A programot ezután követték azok az élelmezési tematikájú nemzetközi projektek, amelyben Budapest partnerként részt vesz. Ennek keretében mutatkozott be a DIVINFOOD projekt dr. Szira Fruzsina (Ökológiai és Mezőgazdasági Kutatóintézet), a SchoolFood4Change projekt Freund Anna (VTOA) és a FoodCLIC projekt Kapitány Balázs (ESSRG Kft.)előadásában. A konferencia zárásaként Kinorányi Éva (Klíma- és Környezetügyi főosztály fenntartható élelmezési láncok szakreferens) ismertette az újonnan elinduló Főváros Élelmezésügyi Kerekasztal koncepciót, valamint bátorította a jelenlevőket az együttműködésre.

Bővebben: https://budapest.hu/Lapok/2023/budapest-2035-re-fenntarthato-varosi-elelmiszerrendszert-alakit-ki.aspx

sf4c nemzetközi hírek

“Sustainable School Food System” and “School Diets” defined 

“Sustainable School Food System” and “School Diets” defined 

SchoolFood4Change defined the terms “sustainable school food system” (SSFS) and “healthy, sustainable school diets” (HSSD) These definitions have been missing in scientific discourse. They set the…

#meettheteam – series, part 1 

#meettheteam – series, part 1 

Meet Andrea, one of the SF4C chefs!  Urban food enablers, Food ambassadors and SchoolFood4Change cook trainers are brought on board by SF4C cities as we…

Too many cooks in the kitchen? Not in this case! SF4C is looking for Replication cities! 

Too many cooks in the kitchen? Not in this case! SF4C is looking for Replication cities! 

An autumn of recruitment has begun! At the same time as our 16 SchoolFood4Change cities and regions are recruiting their very first schools, the project…

Small plate, big impact: SF4C supports the new petition on healthy school meals  

Small plate, big impact: SF4C supports the new petition on healthy school meals  

SchoolFood4Change supports the EU-wide petition for “A healthy meal for every child in every school” that has recently been initiated by ICLEI as a member…

Whole School Food Approach – out now!

Whole School Food Approach – out now!

The Whole School Food Approach (WSFA) is a method used to achieve a healthy and sustainable food culture in and around schools. The first WSFA…

SF4C a nemzetközi sajtóban